A félig telt pohár...

Mászás a Höllental völgyben.


Épp a zeniten delel a Nap felettünk, mikor jó 3 órányi autózás után megállunk a Wichtalhaus melletti autós pihenő parkolójában. Néhány itt várakozó autó bizonyítja csupán,hogy ma már jártak itt előttünk. Minden csendes,mozgásnak semmi nyoma. Elgémberedve mászok ki a kormány mögül. Méla lustaságot érzek karjaimban és kissé lemondóan nézegetem a völgyből nyújtózó sziklafalak hívogató magányát. 

A Höllental vögy bejárata a Klobenwand faláról...

Jó magyar szokáshoz híven először ebéddel kezdünk. Teli hassal picit optimistábban látom a képet és megegyezünk cimborámmal,hogy a nem túl távoli beszállással kecsegtető Gaisbauer Jug Weg-gel kezdünk. A keleti tájolású fal éppen az árnyékba borul amikor felérünk a Höllental (pokol)-völgy bejáratához felvezető lépcsőkhöz. A szemközti oldalon egy impresszív bevágás hívja magára a figyelmem melynek segítségével rögtön sikerül beazonosítanunk a keresett utunkat. Azonban az is kiderül,hogy a völgy ellenkező oldalán vagyunk ezért kénytelenek leszünk valahogy átvergődni a túloldalra. Jó egy-másfél órába telik mire megtaláljuk a beszállást. Izgatottan kezdek az első hosszban. Egy füves párkányon oldalazok jó 30 métert az első standig. Nem túl nehéz,de folyamatosan figyelnem kell a ritka nittelés miatt. Az idő gyönyörű. Egy-egy megerősödő széllökés borzolja csupán az alattunk elterülő fák koronáit. Szemközt a hatalmas 200-300m. magas sziklafalak szikráznak a délutáni napfényben. 

A Höllental-völgy...

Milyen szerencse -gondolom magamban- ,hogy mi az árnyékos oldalon mászunk... Rögtön a második hosszban jön a kulcsrész. Egy V-ös kémény. Kissé nehézkesen mozgok a szűk sziklahasadékban, hátamon a kis mászózsákommal,de nagyjából uralom a helyzetet. Szeki most találkozik először kéménnyel. Kicsit elmojol egy-egy nehezebb résznél,de hamarosan ott fészkelődünk mindketten a kicsi és kényelmetlen standban. A harmadik-negyedik kötélhossz élménymászás. Kezdeti bizonytalanságom eltűnt. Örülök,hogy itt lehetek. Felszabadultan szemlélem a tájat. A szabadság határtalanul szárnyal a hegyek felett. 

Hamarosan a bevágáshoz érünk. Ami lentről félelmetesnek tűnt,az most közelről jutalomjáték. Alig pár méter,viszont a kiszállás cseles és egyensúlyozós technikát követel. Egy fához standolok az utolsó kötélhossz előtt. Alattunk egy osztrák mászópáros közeledik a szomszédos útban és amikor közelebb érnek,a lemeneti lehetőségről faggatózom. Mire felérünk a tetőre a páros már el is tűnik a levezető ösvényt benövő sűrűben. Egyedül maradtunk. Felszabadul egy kis adrenalin. Nevetünk,hülyéskedünk... Ez marad a legszebb emlék... 

Kissé kiszáradva érkezünk vissza az autóhoz. Azonnal legurítok vagy 1 liter vizet majd nekilátunk a vacsorához. Nincs kedvünk a zsúfolt és hangos kaiserbrunni kempinghez... Úgy döntünk,hogy maradunk illegálban és a kocsi mögött állítjuk fel a sátrat, a patakot szegélyező partfal felett. 

Vacsora a Weichtalhaus parkolójában

Olyan éjfélig- egyig tudok csak aludni. A mellettünk rohanó patak hangosan dübörög a vizet megtörő sziklákon. Álmatlanul forgolódom és álmosan ébredem a hajnali szürkületet jelző félhomályban. Kialvatlanságom hamar elűzi izgatottságom,ugyanis egy 10 kötélhosszas utat terveztünk mára a Stadelwandon (direct Richterkante VI)! Gyors reggeli után a Thomas Behm által írt Höllental mászókallert tanulmányozzuk. Nagyon nagy arc lehet a figura,aki a Black Metal és az okkultista horror megszállottja hiszen útjait kedvenc zenekarjairól (Emperor,Satyricon) és H.P. Lovecraft novelláról nevezi el (Zarándokút Kadathba),de nagy hatással lehetett rá az Ógermán mitológia is (Thor's Hammer). Fájó,hogy útjai legfőképp,a számunkra egyelőre elérhetetlen VIII-X-es fokozatokban vannak...Nincs nálunk térkép,ezért megérzésünkre hagyatkozva térünk rá egy egyre emelkedő ösvényre nem sokkal a Wictalhaus után. 20-30 percnyi gyaloglás után tűnnek fel az első sziklabordák a sűrűn nőtt fenyvesek ágai között. Kimászom a falakat övező kőmezőre,hogy nagyjából betájoljam magunkat. Utaknak nyomát nem találom sehol,viszont a távolban sűrű esőfelhők gyülekeznek. Kissé elszomorodom. A táj magányos és idegen. Kezdem megérteni,hogy az osztrákok miért olyan ridegek hozzánk magyarokhoz képest. A hideg magányos táj formálja jellemüket. Mig Magyarországon,a vidáman szelid lankákkal,virágos mezőkkel benőtt tájban el tudja magát helyezni az ember,ezen a vidéken nincs más csak eltörpenni a sziklafalak árnyékában...hisz oly picire zsugorodik az ember a komor hegyek között. 

Közben elered az eső. Nem túl biztató... Fel-alá kóborlunk jó 2 órája. A beszállást nem találjuk sehol... Kezdem feladni a reményt,de egy utolsó kísérletet teszek: felmászom egy reibungos táblán úgy 7-8 métert egy füves teraszra,szétnézek de utaknak itt sem találom semmi nyomát. Végül szomorúan kullogunk le az ösvényen ahol nem sokkal később egy magyar partival találkozunk. Mire vissza érünk leszakad az ég. Talán jobb is így,hogy ilyen időben nem szálltunk be ebbe a hosszú útba. Kora délután van még,mikor végzünk az ebéddel és közben az eső is alább hagy. 

Nem tudom tovább elviselni a tétlenséget. Javaslatot teszek Szekinek,hogy a Höllental bejáratánál húzódó kis 5 kötélhosszas utat nézzük meg! Hamar odaérünk a pengeéles gerinc alá. Egyszerűen nem akarom elhinni,de a távolban mennydörgés hallatja magát és gonoszan feketéllő felhők tartanak felénk kelet felől. Nem akarok tudomást venni róla. Egyszerűen mászni akarok! Nem tudnám elviselni ha ezt is fel kéne adnunk! Már a második hosszba járok amikor felénk ér a vihar. Egy nagyon kitett részen egyensúlyozok a viharossá fokozódó szélben. Az alattunk futó ösvényről néhány túrázó,pár aggódó pillantást vet ránk az egyre erősödő esőben. A felettünk húzódó tető egyelőre megvéd minket az esőtől,de tudom,hogy nincs tovább.Vissza kell fordulnunk. Visszamászok az utolsó nittig. Átszerelek,majd Szeki visszaereszt a standba. Most már az eső sem kímél minket. A villámok egyre közelebb csapódnak be, így hálás vagyok mikor végre leereszkedünk a fal tövébe. Elázva,csurom vizesen érünk vissza az autóhoz. Gyorsan bevetjük magunkat a kocsiba. Egyébként 0,08 mm.-csapadékot ígértek mára... bér azt nem írták,hogy ez mind itt fog lehullani a Raxon :) Gyors tanakodás kezdődik... holnap kora du. szeretnénk vissza indulni,ezért reggel már be kéne szállnunk egy útba. De mi van ha nem száradnak meg addigra a falak? Kicsit elmegy a kedvem az egésztől. Jövünk még vissza! De most visszavonulót fújunk! 



Szeki beszámolóját itt olvashatjátok.

Egy rövid videó a Klobenwand tetejéről... :)