25. Budai 50 Teljesítménytúra

Hűvös esőillat fogad Szépjuhászné nyergében ezért igen sietősre veszem a rajtot. Olyan gyorsan történik minden. Öt perc sem telik el attól,hogy leparkoltam az autómmal és már úton is vagyok a Nagy-Hárs-hegyi kilátó felé. Meglepődöm ahogy kocogok felfelé az egyre erősödő emelkedőn mert sárnak szinte nyoma sincs,csak a vízlefolyások nyomai jelzik a tegnap délutáni felhőszakadást. Gyors pecsét a ponton és már húzok is lefelé a sárgán. Hüvösvölgy környékén kicsit sárosabbá válik az ösvény de biztonságosan járható az út. Negyedjére vagyok a túrán de egyébként is nagyon ismerem a környéket ezért a túra során szinte elő sem veszem a leírást. A Határ-nyereg után nekiugrom a meredek emelkedőnek. Egy nagy lélegzetvétel az egész. Ismerlek én téged nem tudsz rám ijjeszteni! Mondogatom magamban... :) Az Újlaki-hegy tetején készítem el az első képeimet. A János-hegy alig-alig látszik ki a felhők felett. Mint egy kisgyerek a kerétés mögött úgy ágaskodik,hogy bepillantson az alatta elnyúló völgy ködáztatta nyugalmába... Előre félek mekkora sár lesz a sárgán a Virágos-nyeregig. Először reménykedek de aztán csak arconcsap egy nagypofájú tócsa amely az út teljes terjedelmében büszkén pöffeszkedik. Szerencsére itt van nálam a túrabotom,és a pofáraesés határán egyensúlyozva valahogy túljutok a tócsa szélén. Gyors pecsét és futok tovább a sárgán. A Kötők-padja mindig megállásra kényszerít,így készítek pár fotót,de gyorsan tovább indulok mert már a számban érzem a hagymás zsíros-kenyér ízét a Jegenye-völgyben. A ponton hihetetlen ízlésesen terített asztal fogad!

Még az esztétikumra is adtak a rendezők,hiszen úgy sorakoznak a zsírosdeszkák,hagymával megrakottan pirospaprikával kiszinezve mintha ez lenne a legpompásabb fogás amivel az ember megtölthetné a gyomrát! :) Bevágok 3 zsíroskenyeret jó sok lilahagymával plusz készítek emlékbe pár képet a kissé vonakodó ámde nagyon kedves rendezőkről.

 Kicsit gyalogolok mert nem szeretném ha kaja visszajönne. A Solymári úton átkelve még benyomok pár csokit és megtámadom a Zsíros-hegyet. Soha nem szerettem ezt a részt így hamar túl akarok jutni rajta. Az a helyzet,hogy amikor felérsz az emelkedőn akkor még sokáig unalmasan kígyózik az ösvény a hajdanvolt Zsíroshegyi túristaház romjaiig. Itt egy kis nyújtást tervezek,de nincs kedvem megállni. Közel a Nagyszénás és imádom azt a környéket. A csúcs környékén ködfelhő fogad és szinte semmit nem mutat magából a táj. Így emlékeim között túrkálom... Bár már vagy 20x voltam itt fenn,nem lehet megunni :) 

A Kutya-hegy környéki erdő az egész Budai-hegység egyik legmélyebb,legselytelmesebb rengetege. Sűrű köd táncol az ezüsthasú fák között ahogy magam mögött hagyom ezt a mély 
vadont. 

Ahogy kiérek az erdőből olyan mintha felkapcsolták volna a villanyt! A Nap még mindig ott bújkál a felhők között,de nagy a kontraszt. Újabb pecsét. Itt mindenképpen le akarok nyújtani,de mégis tovább állok. Majd Telkiben. Újabb csodaerdőn vágok keresztül és elkészítem a túra legszebb fotóját... Az erdő mindig eső után a legszebb. Tavasszal üdén zölden. Telki. Takaros sváb falu. A központban, mint tavaly megint valami rendezvény utózöngéi hallatszanak. Kocsmánál kinn áll a pontőr, csak egy pillanatra állok meg. Minél hamarabb magam mögött akarom tudni a házakat. Ahogy megyek fel a sárga kereszten megintcsak rácsodálkozom milyen szép a magyar erdő... Jártam már jó pár helyen az Alpokban,megmásztam már pár hegyet,s a maga fekete komorságával tart fogva a Tátra szépsége de a bölcsőm itt ringat el a mély magyar erdők mélyén... 

Zöld háromszög... ismerős az út mint a tenyerem... A Tarnai pihenő örök kedvenc marad még azokból az időkből amikor először jártam itt a kilencvenes évek elején egy ős Meteor 50 túrán... A dolomit szikes talaján vadvirágok billegnek a gyenge szellőben és a szemközti hegyoldalon egy fenyőerdő hívja magára a figyelmet. Annak ellenére,hogy futok azért megörökítek egy-egy szép pillanatot... 

Hamar túljutok a piros háromszögön is és a piros sávra kanyarodok amely szintén jól ismerős utacska. A Vörös-pocsolyánál van a pont. Váltok néhány szót a személyzettel. Megosztom velük a Hokáról szerzett tapasztalatomat,de nem időzök soká hisz olyan közel a cél!... A Fekete-fej előtt kissé kiszáradok. Közel 6 órája vagyok úton és csak 1,5l fizet ittam. A bajból a két önzetlen pontőr ment ki. Szinte egy szusszra lehúzom a fél liter ásványvizet. A Fekete-fejre egy sziklás meredek ösvény vezet fel. Szeretem mert erről az oldalról igen rövid,pár perc az egész. Gondolatban már a célban járok. Még egy utolsó emelkedő a Hárshegyi körútig és ott vagyok,a túra Kisvasút állomáson felállított céljában. 13:09. Ami azt jelenti,hogy 6óra 24 perc alatt teljesítettem az 50km.-es távot. Egyéni legjobb,pedig világ életemben utáltam futni! :D Felkérnek,hogy írjak a túra emlékkönyvébe. Fáradozásomért egy ajándék kulcstartót kapok iránytűvel! Tényleg le a kalappal a rendezők előtt! Annyira érezni mennyire szívből csinálják ezt az egészet... Be kell vallanom,hogy az egész túráról nem a hegyek,erdők látványa maradt meg legkedvesebb emléknek,hanem ezeknek az önzetlen embereknek a munkája,lelkesedése,kedvessége... Méltó a hagyományokhoz,egy 25 éve rendezett túra múltjához... Zárásként egy könyv hívogat... Sokszor szemezgettem már vele: KÉK - Túranapló kezdő Kalandoroknak. A szerző ott áll a könyvek mögött. Olyan régóta álmodozom,hogy egyszer majd én is... elindulok a Kéken végig a Pannon-hegyek hullámain. Keresztül az országon. Én és az Út. Én és a... mi is? Mi hajt mindig új utakra, új kalandok felé?... A pénztálcámban kotortászok... kezembe szórom az összes apróm. A könyv akciós de még így is hiányzik pár száz forint. Mindenem otthagyom. Viki megenyhül. Örömmel veszem a kezembe a könyvet. Köszönöm Nektek! :)

Robi